Mahagóni | |
![]() | |
Swietenia spp. | |
Fizikai tulajdonságok | |
Rönkhossz | 20…30 m |
Rönkátmérő | 0,6…1,5 m |
Sűrűség | 0,52 g/cm³ |
Zsugorodás | |
Sugárirányban | 3,3 % |
Húrirányban | 4,6 % |
Keménység | |
Rostra merőleges | 18 MPa |
Rosttal párhuzamos | 36 MPa |
Merevség | 8,8 MPa |
Szilárdság | |
Nyomó rosttal párhuzamos | 44 MPa |
Hajlító | 83 MPa |
Nyíró | 9,8 MPa |
A mahagóni vagy mahagónifa elnevezést eredetileg a Karib-tenger szigeteiről, Közép-Amerikából származó Swietenia mahagoni lombos fafajra, illetve elsősorban az abból nyert faanyagra használták, később a Swietenia nemzetséghez tartozó egyéb fákat, azok nagyon hasonló faanyagát is így nevezték.
Egyéb kereskedelmi elnevezései: származási helytől függően Honduras-mahagóni, Tabasco-mahagóni stb., spanyol mahagóni, caoba, madeira, coabilla, acajou.
A mahagóni szó sok olyan faanyag kereskedelmi nevében is szerepel, mely színében, megjelenésében, struktúrájában a Swietenia mahagónira emlékeztet, annak helyettesítésére használható, elsősorban az afrikai Khaya nemzetség tagjai, azok faanyagai ( afrikai mahagóni), vagy az Entandrophragma nemzetség egyes tagjai esetében (Sipo mahagóni, Sapelli mahagóni).
Jellemzően vöröses színű, homogén szerkezetű, középlágy – középkemény, nagyon jól megmunkálható, dekoratív faanyag.
A Swietenia nemzetségbe tartozó fafajok Közép- és Dél-Amerika trópusi alsó örökzöld esőerdeiben, félörökzöld erdeiben, a montán esőerdők alsó magassági fokozatában fordulnak elő. Leginkább Brazília, Honduras, Guatemala, Mexikó területén találhatók. Magasságuk 30 – 40 méter, a törzsük legtöbbször szabályos, hengeres, támaszgyökereket csak az idősebb fák fejlesztenek.
A különböző fajok minden szempontból nagyon hasonlóak, gyakran hoznak létre hibrideket. Az eredeti Swietenia mahagoni állományai már teljesen kimerültek, nincsenek kereskedelmi forgalomban. A S. macrophylla, a S. humilis, a S. candollei, a S. aubrevilleana, a S. kukovii, a S. tessmannii anyaga szinte megkülönböztethetetlen a Swietenia mahagonitól, de ezek mennyisége is korlátozott. Újabban plantázsokban is ültetik, elsősorban Indiában, Mianmarban, Srí Lankán és néhány afrikai országban.
A szíjács fehéres, szürkés, 2,5 – 5 cm vastag, nem használják, a geszt színe sárgástól vörösesbarnáig terjed, utánsötétedik. A textúra a váltakozóan csavarodó növés miatt a megvilágítástól függően fénycsíkokat mutat, aranyszínűen fénylik. A pórusok szabad szemmel jól, a bélsugarak kevésbé láthatók.
Elsősorban furnért készítenek belőle, ezen kívül igényes bútorok, stílbútor utánzatok fontos anyaga, de szerkezeti anyagként is alkalmazzák a külső és belső építészetben. A hajó- csónak- és járműépítésben, sportszerekhez, a hangszerészetben is használják, valamint esztergályozásra, faragásra, intarziakészítésre.
Amerika felfedezése után a spanyolok a mahagónit először hajóépítésre használták, felismerve a kártevőkkel szembeni rendkívüli ellenállóképességét, tartósságát, jó megmunkálhatóságát. Hamarosan az anyaországban is elkezdték szerkezeti faként való használatát, például II. Fülöp az Escorial építtetésekor hatalmas mennyiséget hozatott be. Ebben a korban nagyon sok kastély, templom, kolostor tetőszerkezetében kapott szerepet ez a kiváló, értékes faanyag.
Angliában a 18. század elejétől, Németországban a század második felétől tűnik fel, elsősorban a bútorasztalosok műhelyeiben, bútor-manufaktúrákban. Az 1760-as évektől kezdődik az afrikai mahagóniféleségek importja (Khaya, Entandrophragma fajok). 1750 körül született meg Thomas Chippendale londoni műasztalos keze alatt egy új stílus, az ún. chippendale- vagy mahagóni-stílus. Ettől kezdve vált ez a faanyag a kastélyok, gazdag polgári miliők divatfájává.
Az ipari forradalom korában tudtak végül érvényre jutni a mahagóniknak azok az előnyös tulajdonságai, a nagy rönkátmérő, az egyenletes rostszerkezet, melyek alapján különösen alkalmasnak bizonyultak késelt furnérok előállítására. Napjainkban is ez ennek a faféleségnek a legjellemzőbb felhasználása.